A kurkuma a gyömbérfélék családjába tartozik. Hatóanyaga, a kurkumin gyulladásgátló hatású, külsőleg és belsőleg használva egyaránt. Laboratóriumi vizsgálatok alapján ígéretes a rosszindulatú folyamatok elleni hatása, valamint állatkísérletek eredményei szerint jótékonyan befolyásolhatja a koleszterinszintet. Epekiválasztást serkentő és májenzim termelést fokozó tulajdonságai miatt pedig a máj védelmére is alkalmas.
A kurkumát, a boswelliát (tömjénfát), a gyömbért és a feketeborsot a tradicionális indiai ayurvédikus gyógyászat ízületi gyulladás kiegészítő kezelésére használja. Nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek (a COX-2 és az 5-LOX gyulladáskeltő enzimek blokkolása által). Ezek a gyógynövények egyszerre több csatornán, egyenletesen fejtik ki hatásukat, aminek ugyan az a következménye, hogy sokkal lassabban érik el kívánt a hatást, viszont a gyulladáscsökkentő gyógyszerekre általában jellemző mellékhatások nélkül (pl. májkárosodás, gyomorfekély). Termékünk szedését nem javasoljuk epekő problémák és epevezeték elzáródás esetén.
Új termékünket a legújabb generációs CurQfen® kivonattal bővítettük, amely a kurkuma egy kiemelkedő hasznosulású kivonata (kurkuminoidokat és görögszéna prebiotikus rostokat tartalmazó hatóanyagmátrix). A FENUMAT™ technológia segítségével a kurkuminoidok és a prebiotikus rostok (Görögszéna galaktomannánok) önemulgeáló, vízoldékony, természetes hidrokolloid rendszert képeznek, amely képes a kurkuminoidok felszívódását sokszorosára növelni a gyomor-bél traktusban. A vízben diszpergálódó kivonatban található kurkuminoidok felszívódása 45-szerese(!) a hagyományos 95%-os kurkuma kivonatok kurkuminoidjaihoz képest. Mindezt teljesen természetes módon, szintetikus emulgeálószerek vagy nanotechnológia alkalmazása nélkül!
A kurkuma, tömjénfa, gyömbér és feketebors kivonatok hatékonyan veszik fel a harcot az alacsony szintű (rejtett) gyulladással, amely nagyon sok krónikus egészségügyi probléma kialakulásáért felelős. A CurQfen® egy szabadalmaztatott, vízben diszpergálódó, mesterséges adalékanyag-mentes kurkuma kivonat, amelynek véráramba történő felszívódása sokszorosa (szabad, nem konjugált kurkuminoidok esetén 45-szeres felszívódás), mint a hagyományos kurkuma kivonatoké, ezáltal a gyulladás csökkentésében, az idegrendszer, az agy és az ízületek védelmében hatékonyabban fejti ki hatását. (további információ: a CurQfen® összetevőről)
Milyen tünetek, állapotok esetén lehet segítségünkre a Kurkuma CurQfen®?
- Krónikus ízületi- és izomgyulladás tüneteinek enyhítésében, reumás megbetegedésekben. Javasolt kiegészítés: Krill olaj, Kollagén I. + II., Kvercetin & Bromelain
- Ízületi porckopás (osteoarthritis) kiegészítő kezelésében¹. Javasolt kiegészítés: Krill olaj, Rezveratrol+, Kollagén I. + II., Hialuronsav & MSM
- Fájdalomcsillapító és erős gyulladásgátló hatású¹. Kiegészítés: Feketekömény-olaj, Rezveratrol+, Papaja & Bromelain
- Gyomor-bél panaszok: hányinger, hasi fájdalom, reflux, hasmenés-székrekedés, gyomorégés, krónikus fáradtság, hasi görcsök tüneteinek enyhítésében¹
- Crohn-betegség kiegészítő kezelésében¹. További kiegészítő lehetőség: Kolin & Inozitol, Articsóka & Máriatövis, LGG probiotikum+, Saccharomyces Boulardii, Feketekömény-olaj, Articsóka & Máriatövis, Kolin & Inozitol,
- Általános májtámogatásban, májenzimek hatásának fokozásában¹. Javasolt kiegészítés: Kolin & Inozitol, Glutation, NAC
- Epekiválasztás, emésztés segítésében¹. Kiegészítés: Articsóka & Máriatövis, Kolin & Inozitol, B-komplex
- Szív- és érrendszeri betegségek kiegészítő kezelésében¹
- Cukorbetegség kiegészítő kezelésében¹
- Az immunrendszer működésének fokozásában (immungyengeség esetén).¹ Továbbá a Cink & Réz nyomelem komplex, D3- & K2-vitamin komplex, Astragalus & Echinacea, Lizin termékeket is hangsúlyozottan ajánljuk.
- Rosszindulatú folyamatok elleni védekezésben¹
- Idegrendszeri problémák (szorongás, depresszió, dementia) elleni védekezésben¹. Javasolt kiegészítés: Krill olaj
Gyulladásgátló hatás¹
A kurkumin erős gyulladásgátló hatással rendelkezik. Számos tanulmány bizonyítja hatását:
- Gátolja a ciklooxigenáz-2 (COX-2) enzimet és a lipooxigenázt (5-LOX), ezáltal csökkenti a gyulladást.
- Gátolja a nukleáris faktor-kappa B (NF-kappa B) fehérjekomplexet, amely számos krónikus gyulladásban szerepet játszó gént szabályoz.
- Megakadályozza az indukálható nitrogén-monoxid-szintáz (iNOS) nevű enzim szintézisét, ami viszont csökkenti a gyulladásos nitrogén-monoxid (NO) felszabadulását.
- Körülbelül 60%-kal csökkenti az interleukin-1 szintjét, amely a citokinek egy csoportja, amely központi szerepet játszik a gyulladás szabályozásában.
- Csökkenti az asztrociták, az agyi neuronokat támogató és védő sejtek, gyulladásos markereinek expresszióját.
Ezek a hatásmechanizmusok lehetnek számos terápiás hatásának hátterében. A kurkuma elsődleges hatása abban rejlik, hogy gátolja a test szöveteiben a gyulladáskeltő anyagok felszabadulását. Külsőleg és belsőleg is alkalmazva fájdalomcsillapítóként és gyulladásgátlóként hat az izmokra és ízületekre. A boswellia és a kurkuma jótékony hatást mutat az ízületi gyulladás, degeneratív ízületi bántalmak kiegészítő kezelésében. A kezelt emberek általában jelentős csökkenést tapasztalnak a fájdalom és duzzadtság terén és növekedést a mozgási képességben.
A kurkumának elsősorban a krónikus (rejtett) gyulladások gátlásában van fontos szerepe. A gyulladás mostanában reflektorfénybe került egy felfedezés kapcsán, miszerint azok az emberek, akik nemszteroid (NSAID) gyulladáscsökkentőt szednek - beleértve az aszpirint is - bizonyos fokú védelmet kapnak a rosszindulatú sejtelváltozások kialakulása ellen a vastagbélben. Kiderült, hogy a gyulladás jelentős szerepet játszik a daganatos folyamatok kialakulásában és fenntartásában. A hatóanyagok (NSAID) gátolják a krónikus gyulladást kiváltó nukleáris faktor kappa-B (NF-kB) működését, úgymint a kurkumin. Az NF-kB egyfajta kapcsolóként működő fehérje, ami a gyulladáskeltő anyagokat aktiváló géneket kapcsolja be. Az NF-kB aktiváció a rosszindulatú folyamatok minden fázisában kimutatható, tehát ez a faktor egy fontos kutatási terület.
Ízületek, izmok gyulladásának csökkentése¹
- A kurkumin, mint antioxidáns semlegesíti a szabad gyököket, ez különösen fontos az izom-, ízületi gyulladások esetében, mivel a szabad gyökök felelősek a fájdalmas ízületi gyulladásokért, és az ízületeket ért esetleges károkért.
- A gyulladások és az oxidatív károsodások elleni védekezés többféle mechanizmusa teszi a gyömbért és a kurkumát különösen ígéretes természetes hatóanyaggá az öregedés és a degeneratív betegségek pusztítása elleni küzdelemben. Megfigyelték a két növény egymást kiegészítő, szinergikus terápiás hatásait.
- Az osteoarthritis degeneratív betegség, amelyben a csontvégeket fedő porc elkezd lebomlani, az érdessé vált felszín miatt pedig a csontfelületek között súrlódás keletkezik. Ma már felfedezték, hogy gyulladásos folyamatok vannak a hátterében. A humán vizsgálatok kimutatták, hogy a kurkumin szedése csökkenti az ízületi fájdalmat, az ízületi merevséget, javítja az ízület funkcióját.
- Egy tudóscsoport 2012-ben tanulmányt végzett olyan rheumatoid arthritis-ben szenvedő (autoimmun betegség) betegeken, akiknél kimutatható volt a nagy fokú izom-, ízületi gyulladás. Az eredmény pozitív volt. A kurkumin csökkentette a gyulladást.
Májvédő, epeműködést, emésztést támogató¹
- A kurkumát hagyományosan az emésztőrendszer működésének támogatására használják. A növény segít az emésztési zavarok (hasi görcsök, puffadás, hányinger, étvágytalanság) leküzdésében, különösen akkor, ha azok az epeműködéshez kapcsolódnak, például csökkent epetermelődés esetén.
- A kurkuma epekiválasztást serkentő és májenzim termelést fokozó tulajdonságai miatt a máj védelmére is alkalmas.
- A glutation a májban termelődő méregtelenítő antioxidáns enzim. Azok a vegyi anyagok, amelyek a májban bomlanak le, kimerítik a glutationt. A kurkumin megvédi a glutationt a vegyi anyagok jelenlétében (beleértve az alkoholt is).
- A kurkumin a máj 2-es fázisú méregtelenítő anyaga, hasonlóan a brokkolihoz, alfa-liponsavhoz és fokhagymához, fokozza a glutation-szintet.
- A kurkuma a gyömbérrel és bromelainnal közösen jó hatású az emésztési rendszerre, és meggátolja a bélgörcs előfordulását.
Szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség elleni védekezés¹
- A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának egyik fő hátterében álló tényező a metabolikus szindróma, amely a hasi elhízás, a magas vérnyomás, a glükóz intolerancia és a lipid zavarok kombinációja. Ezek a tényezők együttesen hozzájárulnak a krónikus gyulladáshoz és az oxidatív stresszhez, ami érelmeszesedést okoz, csökkenti a létfontosságú szervek vérellátását, és növeli a szívinfarktus vagy a stroke kockázatát.
- A metabolikus szindróma és az elhízás növeli a II-es típusú cukorbetegség kockázatát - egy alattomos állapot, amelyben a magas vércukorszint okozta károsodás gyorsan felgyorsul, és rontja az érrendszeri egészséget.
- A kurkuma támogatja az egészséges koleszterinszintet és véralvadást gátló tulajdonságokkal is rendelkezik.
- Humán vizsgálatok azt mutatják, hogy a kurkumin csökkentheti az elhízás és a metabolikus szindróma által kiváltott krónikus gyulladásokat, mérsékelheti a megemelkedett vércukorszint hatását, és még a látszólag egészséges felnőtteknél is segíthet javítani érrendszeri működésüket.
Rosszindulatú folyamatok elleni védekezés¹
- A szervezetnek természetes képessége van a rák elleni küzdelemre a daganatelnyomó gének tevékenysége révén. Az epigenetika tudománya mára azt jelzi, hogy mind a kurkumin, mind a gingerol (a gyömbér kulcsfontosságú vegyülete) - a gyulladás gátlásán és a sejtjelátviteli útvonalak modulálásán túl - felébresztheti ezeket a daganatelnyomó géneket, és visszakapcsolhatja őket a rák blokkolására.
- A kurkumin hatékony rákmegelőző szerként működik. Több ponton is képes beavatkozni a gyulladásos folyamatok összetett sorozatába, amelyeknek meg kell történniük ahhoz, hogy egy rák kialakuljon, és végül áttétet képezzen az egészséges szövetekben.
- A hatóanyagok blokkolnak számos gyulladáskeltő jelzőmolekulát (TNF-α, IL-1β, and IL-6 citokinek), amelyek rosszindulatú elfajulásra hajlamosító krónikus gyulladásos problémák hátterében állnak .
- A kurkumin igyekszik megállítani a rosszindulatú sejtelváltozást a legkorábbi stádiumban, még mielőtt kimutatható. A sejtek szintjén működik. A sérült sejtet önmegsemmisítésre ösztönzi, így az nem képes szaporodni (osztódni). Ezt a folyamatot nevezik apoptózisnak és ilyen módon képes a szervezet elpusztítani a kóros sejteket, melyek elrákosodhatnak.
- A gyógyszergyárak világszerte azon dolgoznak, hogy a kurkuminon alapuló, szabadalmaztatható molekulákat találjanak, és a piacra kerülhessenek, mint fejlett és drága daganatellenes medicinák.
- A kurkumin különleges előnyökkel járhat a rákos sugárkezelésen átesett egyének számára, ugyanis csökkenti a sugárzás okozta gyulladást.
Hangulatjavítás, memória¹
- A kurkumin a központi idegrendszer leépülése elleni védekezésben is ígéretes eredményeket mutat.
- A krónikus gyulladás az agysejteket is érintheti, amely neurodegeneratív betegséget eredményezhet (pl. Alzheimer-kór).
- Az állat kísérletekben kimutatták, hogy a kurkumin átjut a vér-agy gáton és fokozza a béta-amiloid agyból való kiürülését (amelynek felhalmozódása erősen összefügg az Alzheimer-kórral).
- A kurkuma idegvédő hatású, kóros emlékezetvesztés és kóros mozgáskoordinációs zavar kialakulásának csökkentésében kutatások igazolják pozitív hatását.
- A kurkumin és a gyömbér nagy ígéretet jelent a kognitív hanyatlás és a demencia elleni küzdelemben.
- A kurkumin növeli a "jó hangulatért" felelős neurotranszmitterek, mint a szerotonin, noradrenalin és a dopamin szintjét. Így szorongás, depresszió, hangulatingadozások kiegészítő kezelésében jól alkalmazhatók.
- A noradrenalin fokozásával a kurkumin javíthatja a figyelmet, az alvást, tanulást. A magasabb dopaminszint javíthatja az örömérzetet, az érzelmek kimutatását és a mozgást. A szerotoninszint fokozása pedig kulcsszerepet játszhat a hangulatban, az étvágyban, az alvásban, a memóriában, a tanulásban, a szexuális viselkedésben, a testhőmérséklet szabályozásában és más funkciókban.
¹Az egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatban
A YiYa egy egészségmegőrzést támogató étrend-kiegészítő termék és nem gyógyszer. A 37/2004 (IV. 26.) EU-s rendeletben foglaltak szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére, megelőzésére. Fogyasztásuk nem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést, de kiegészítheti az orvos által javasolt terápiát. Az leírásban szereplő állítások a hatóanyagokra vonatkozó, szakirodalmi forrásokból vett idézetek, a hivatkozás megjelölésével. Az állítások nem a termékre vonatkoznak, kizárólag a fogyasztók általános, magas szintű ismeretterjesztését kívánják szolgálni az összetevőkkel kapcsolatban. Az információk nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémánkra, és nem kívánnak javaslatok lenni konkrét tünetek kezelésére. Egészségi problémájával mindig forduljon szakemberhez: orvosához, gyógyszerészéhez!
Javasolt kiegészítő termékek: