A magnézium (Mg) egy esszenciális ásványi anyag, amely főként a csontozatra és az idegrendszerre gyakorolt jótékony hatásáról ismert. A legújabb kutatómunkák azt bizonyítják, hogy a magnéziumnak szintén nélkülözhetetlen szerepe van az agy egészséges működésében azzal, hogy karban tartja a neuro szinopszisok sűrűségét és egyensúlyát. Az is bizonyos, hogy a magnézium különböző formái nem szívódnak fel könnyen az emberi idegrendszerben. A Magtein a magnéziumnak egy szabadalmaztatott formája, amely az agyvéren keresztül könnyedén behatol az agyba, hogy aztán ott hasznosulhasson. A Magtein a magnéziumnak az egyetlen formája amely megnövelheti az agyban a magnézium szintjét, és ezáltal segíti annak az egészséges működését.Laboratóriumi kutatómunkák azt mutatták ki, hogy a Magtein segíti az agy egészséges működését, serkenti a memóriát és a logikai gondolkodást, illetve hangulatjavító hatása van.
A piacon kapható termékek nagy része általában serkentő hatásukkal segítik az agy működését, ami túlpörgéshez vezethet. A Magtein egészen másképpen működik. Abban segít, hogy az agysejtek egészségesek maradjanak, hogy azok ne legyenek túl hajszolva, kiegyensúlyozottan működjenek, és hogy így egyértelműen és erőteljesen tudjanak reagálni a különböző jelzésekre. A Magtein egy minőségi termék, amely mind rövid, mind hosszú távon segíteni tudja az agynak az egészséges működését. A Magtein fejleszti a memóriát, javítja a koncentráló képességet, gyorsabbá teszi a döntéshozatalunkat, finomítja a térlátó képességünket és a vizuális éberségünket. A Magtein kúra kezdeti szakaszában felléphetnek kisebb kellemetlenségek: álmosság, szédülés, vagy olyan érzés mintha az agyban a megszokottnál több vér folyna. Ezek a tünetek gyorsan elmúlnak, ahogy az agy megszokja az átállást. A kellemetlenségek kiküszöbölése végett sokan az első héten az ajánlott mennyiségnek a felét szedik, vagy este, lefekvés előtt nyúlnak a termékhez. Ugyanakkor vesebántalmakkal küzdő embereknek a termék nem ajánlott. Magnézium (Mg) nélkülözhetetlen ásványi anyag. Fontos szerepe van a csontok és az idegrendszer működésében. A legtöbb formája a Magnéziumnak, nehezen szívódik fel az idegrendszerben. Magtein ™ egy szabadalmaztatott formája a Magnéziumnak, így átjut a vér-agy gáton és jobban hasznosul az agyban. Laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, hogy a Magtein ™ támogatja az agy működését, megkönnyítheti a tanulást jó hatással lehet a memóriára és a jó és nyugodt hangulatra.
Javasolt használat: 3 kapszula naponta osztott dózisokban (1 kapszula napközben, lehetőleg délután közepén, és 2 kapszulát egy órával lefekvés előtt).
Összetevők 3 kapszulában
Magnesium
(from Magtein™ Magnesium L-Threonate) 144 mg 36%
Magtein™ 2 g (2,000 mg)
Egyéb összetevők: Cellulóz (kapszula), rizsliszt, magnézium-sztearát (növényi forrás) és a szilícium-dioxid.
Nem tartalmaz: búza, glutén, szója, tej, tojás, hal, kagyló.
Figyelem: Csak felnőttek számára. Mint a többi magnézium termékek a Magtein ™ is idézhet álmosságot, aluszékonyságot vagy fejfájást eleinte. Csökkentse az adagot, forduljon orvoshoz, vagy ne használja, ha a feltételek fennállnak, több mint egy hétig. Forduljon orvoshoz, ha terhes / szoptat, gyógyszert szed, vagy valamilyen betegsége van.
Vegetáriánus / vegán termék.
Tartsa távol a gyermekektől.
Figyelmeztetés: Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tartandó!
Minőségét megőrzi: a dobozon jelzett hónap végéig /hó,év/
Tárolás: száraz, hűvös helyen
Gyártó: Now Foods, USA.